Felmérés, kutatás, tervezés Egyiptomban 1996-2017 – előadás

Nyilvános előadás a krízisÉPÍTÉSZET kurzus keretében február 27-én 18:00 órakor (K 221)

Az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék előadása keretében bemutatunk több, Egyiptomhoz kapcsolódó helyszíni kutatást. Elsősorban azok építészeti vonatkozásaira koncentrálunk, de nem mellőzhetők a régészeti, antropológiai, szociális, történeti és urbanisztikai szempontok sem. A bemutatható projektek széles spektrumot ölelnek fel, egyrészt az 1996-óta az ELTE szervezésében és BME-s közreműködéssel sikerrel véghezvitt expedíciók (Keleti-sivatag és Luxor Nyugati part), másrészt a Szépművészeti Múzeum Illahun-i (Fayyum oázis) projektje jöhet szóba. 2015 óta Tanszékünk több szakmai szervezettel együttműködve saját terepkutatásba is kezdett, amelynek – a fő célként kitűzött Hassan Fathy (1900-1989) vernakuláris építészeti életmű feltárása mellett – mára igen sok és érdekes vonulata keletkezett. Ezek egy része immár széles nemzetközi-történeti összefüggésben értelmezhető, és új típusú kihívást is jelent a kutatásban. A kurzus során bemutatásra kerülő projektek közül a terepkutatások eredményei mellett röviden a témában született TDK munkákba, a soron következő feladatokba és a jövő felvetéseibe is betekintést engedünk. Az este során előadnak, illetve a témára reflektálnak az eddigi projektekben résztvevő oktatók és hallgatók (Dávid Dóra, Pokol Júlia, Tibai Frida, Veres Laura, Sági Gergely, Kovács Kata, Miklós Bernadett, Balázsik Stefánia, Nagy Eszter, Vasáros Zsolt).

Aktuális

2024.05.21-ig mindenki rendelkezhet adója 1%-nak felajánlásával.A felajánlással a BME Építészmérnöki Kar Alapítványát is támogathatjátok.Az alapítvány célja, hogy támogassa a hazai korszerű építészmérnök képzést, hozzájáruljon a BME Építészmérnök Kar anyagi, tárgyi, technikai, infrastrukturális feltételeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért AlapítványAdószám: 18068801-1-43 ... See MoreSee Less
View on Facebook
The Bratislava Summit 2024„Start with Children” című nemzetközi konferencia! Téma: Hogyan építsünk városokat a jövő generációi számára?Időpont: Május 28-29. Helyszín: Pozsony - Old Market HallA konferencia célja felhívni a figyelmet a jövő nemzedékeire fókuszáló várostervezésre. Ezen az oldalon keresztül érhetők el a jegyek 👇startwithchildren.com/#tickets//The Bratislava Summit 2024: Start with Children The Bratislava Summit 2024: Start with Children is a two-day conference dedicated to child-friendly urban planning organised by the Metropolitan Institute of Bratislava and the City of Bratislava. A city that puts the demands of the market ahead of the needs of children results in streets that lack safety, greenery and are less liveable. But designing a liveable city means focusing on children. Because a city that works for children, works for everyone. A child-friendly city is is safe, healthy and green. It benefits all residents, attracts future generations and is better equipped to tackle challenges such as security, demographics and climate change.Come to discuss how to design a better future for your city at the Start with Children Summit conference on 28–29 May 2024 in Bratislava, Slovakia. 🎟️ Buy tickets for The Bratislava Summit 2024: Start with Children here: startwithchildren.com/#tickets ... See MoreSee Less
View on Facebook
CÉH Alapítvány – 2024 Nyári Egyetem ▪️A szakmai workshop kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy bővítsétek, illetve elmélyítsétek tudásotokat az építőipari digitalizáció és fenntarthatóság témakörében, illetve elsajátítsák a munka világában hasznos készségeket.▪️Az építőipar óriási változáson megy át, ez ad aktualitást ennek a programnak. ⏳Az esemény időpontja: 2024. augusztus 26 – 30.🏛Helyszín: Budapest és környékeA pályázat feltöltési oldala itt érhető el.👇bit.ly/3U8F8aMTovábbi információkért látogassatok el az alábbi oldalra.👇www.ceh.hu/hu/alapitvany ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.