Szántó Hunor Táj-restaurációs Központ című munkája a legjobb tervnek járó díj elismerést kapta az idei Média Építészeti Díja gálán

A Középülettervezési Tanszék volt hallgatója, Szántó Hunor Albert Táj-restaurációs Központ, Bugac c. diplomaterve újabb díjat nyert. Az Építészfórum által szervezett Média Építészeti Díja gálán a legjobb tervnek járó díjat tudhatta magáénak. Konzulense Vannay Miklós DLA egyetemi adjunktus volt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Hunor munkája a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége közös diplomadíj pályázatán is fődíjat nyert. 

A MÉD közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv díját Györgyi Csenge és Iszak Bálint, volt BME építészmérnöki hallgatók vehették át Vulkánmúzeum Izlandon című munkájukért.

A Média Építészeti Díja gálaesten a hagyományokhoz híven minden évben egy mester munkáját is elismerik. Idén a MÉD Mestere elismerést Cságoly Ferenc DLA, DSc építész, a Középülettervezési Tanszék volt tanszékvezetője kapta. Cságoly Ferenccel készített interjú itt tekinthető meg.

További információ a díjátadóról itt érhető el.

Valamennyi volt hallgatónkra büszkék vagyunk, a díjazottaknak szívből gratulálunk!

Bélyegkép forrása: epiteszforum.hu

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

Építész leszek - Nyári táborKedves Középiskolások! Ha gondolkoztál már azon hova tovább az érettségi után és érdekel az építészet és a települések, városok jövője, valamint kíváncsi vagy rá, hogy mit tanulnak, hol élnek és hogyan töltik egyetemi éveiket az építész hallgatók - akkor ez a Nyári tábor Neked szól! A tábor alkalmával interaktív formában szeretnénk megismertetni mindenkit az Építészmérnöki Karral és betekintést nyújtani az építész hivatásba.⏳Jelentkezési határidő: 2024. május 31.📆A tábor helye és ideje: BME Építészmérnöki Kar, 2024. július 15-17. A jelentkezési 📝 link ezen az oldalon érhető el 👇bit.ly/epiteszleszektaborBővebb infó 👇epitesz.bme.hu/portfolio/epitesz-leszek-nyari-tabor/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
2024.05.21-ig mindenki rendelkezhet adója 1%-nak felajánlásával.A felajánlással a BME Építészmérnöki Kar Alapítványát is támogathatjátok.Az alapítvány célja, hogy támogassa a hazai korszerű építészmérnök képzést, hozzájáruljon a BME Építészmérnök Kar anyagi, tárgyi, technikai, infrastrukturális feltételeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért AlapítványAdószám: 18068801-1-43 ... See MoreSee Less
View on Facebook
The Bratislava Summit 2024„Start with Children” című nemzetközi konferencia! Téma: Hogyan építsünk városokat a jövő generációi számára?Időpont: Május 28-29. Helyszín: Pozsony - Old Market HallA konferencia célja felhívni a figyelmet a jövő nemzedékeire fókuszáló várostervezésre. Ezen az oldalon keresztül érhetők el a jegyek 👇startwithchildren.com/#tickets//The Bratislava Summit 2024: Start with Children The Bratislava Summit 2024: Start with Children is a two-day conference dedicated to child-friendly urban planning organised by the Metropolitan Institute of Bratislava and the City of Bratislava. A city that puts the demands of the market ahead of the needs of children results in streets that lack safety, greenery and are less liveable. But designing a liveable city means focusing on children. Because a city that works for children, works for everyone. A child-friendly city is is safe, healthy and green. It benefits all residents, attracts future generations and is better equipped to tackle challenges such as security, demographics and climate change.Come to discuss how to design a better future for your city at the Start with Children Summit conference on 28–29 May 2024 in Bratislava, Slovakia. 🎟️ Buy tickets for The Bratislava Summit 2024: Start with Children here: startwithchildren.com/#tickets ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.