Váratlanul érkezett az értesítés: Nagy Tamás Ybl-díjas, Prima-díjas építész, a MOME volt tanszékvezetője, egyetemi tanár, a kortárs építészet egyik legkimagaslóbb alkotó egyénisége és gondolkodója már nincsen közöttünk. Csak keressük a szavakat.
Mi az a közelség, mi az a távolság, ahonnan meg lehet szólalni egy fontos ember elvesztése hallatán? Hogyan lehetne lezárt történetként írni egy olyan építészről, akinek jelenléte élő központja a közösségnek: személyes bánat során hová tűnnek a jó szavak? Váratlanul, nagyon váratlanul ért a hír, mert bár tudtam, hogy nincs jól, de csak azért nem hívtam őt egy közös felvetés kidolgozása miatt, mert vártam, hogy jobban legyen. Mert biztos voltam benne, hogy ez hamarosan bekövetkezik, hogy egészen hamarosan találkozunk. Ez volt bennem: a „jobban lét” bizonyossága. Így hát most nem tudok mit kezdeni azzal a váratlanul nyílt űrrel, ami Tamás halálhíre kapcsán egyre csak dagad.
Képek szaladnak át bennem – de hát Tamás is mindig erős képekben gondolkodott – helyek, emlékek, házak… Inspirációk, rajzok, beszélgetések, hümmögő fejcsóválások. De ha a sok emlék között keresgélek, akkor Dunaújvárosban vagyok. Nyár van, valamikor 1996-ban és Pécs felé vezetek. Egy baleset miatt elterelnek, Dunaújvároson át vezetik a 6-os út forgalmát és lassan araszolva a többi autó mögött egyszer csak meglátom az evangélikus templomot. Nem volt kérdés, meg kellett állni, oda kellett menni: be az íves kerítésen túl, onnan is beljebb a templomtérbe.
Beengedtek.
A téglaarchitektúra egyneműsége, a karzat friss fa színe, még meglévő illata, a templomtér lágy formája, amely mint egy ölelés , úgy tartja egyben az apszist, csakúgy, mint a váratlanul betévedő, helyét kereső embert, lenyűgözött.
Erős vár a mi istenünk.
Akkoriban még keresgéltem a szavakat az építészethez, de a dunaújvárosi evangélikus templom (1996) bizonyosság volt: erről az épületről mindenképpen írnom kell. Megkérdeztem hát a tervező nevét. Nagy Tamás – kaptam meg a választ, és vittem magammal az utamon a nevet, az épületet és a döntést, hogy építészeti kritikát nem csak egy lap felkérésére, egy szerkesztő által kiválasztott témáról lehet írni, hanem épületre kincsként lelni is lehet.
A dunaújvárosi templomról készített írásom volt az első, amely a rátalálás boldogságából eredt. Tamásnak köszönöm.
A kritika kapcsán felkerestem őt és beszélgettünk. Jól esett, hogy egyáltalán fogadott. Az evangélikus gyökerek segítették az indulást, de hamar összetett intellektuális közegben találtam magam, ahol az építészet és a design nem a látványosan új, a hivalkodó egyediség, hanem éppen ellenkezőleg: maga a kimunkált hasznosság, a morális alapokból táplálkozó egyszerűség, formai és szellemi értelemben vett tisztaság. Az egyik róla készült filmben később úgy fogalmaz, hogy az „egy anyagból gyúrtság”, a „monolitikusság” és a „tömörség” nemcsak építészeti szándék, hanem a puritánság és a mértéktartás alapvetően személyiségéből fakad. A tégla, a cserép, a vörösfenyő és a vörösréz olyan anyagok, amelyből felépíthető egy emberi léptékű, de összhatásában homogén hatású világ. De – teszi hozzá Tamás – ahogyan a fegyelmezett rend, úgy a díszítés gazdagságára való vágy is ott munkál az emberben. Ennek a gazdagságnak az eszközei egyfelől a tégla rakásmódjából adódó változatosság, a mívesség, másfelől a tömör falak megnyitásai: ablakok, ajtók, rések és rácsok, melynek forrásvidéke számára is a paraszti kultúrában, pontosabban fogalmazva a gazdasági épületek megfigyeléséből inspirálódik.
A dunaújvárosi evangélikus templom kapcsán persze a legerősebb előkép Erdély erődtemplomainak építészete. Ha nem is a fegyveres ellenség elől nyújtott oltalomért, de az ovális alaprajzot követő fallal körülvett térben szellemi értelemben mindenképpen védettséget kap az udvaron összegyűlő közösség. A templom szentelésének időszakában, Dunaújvárosban, a szocializmus időszakában felduzzasztott városban ennek még egészen más jelentése volt. A közösségi lét tereinek kialakítása Nagy Tamás számára prioritás volt. A templomépítészet kapcsán több elődásában is hangsúlyozta, hogy a 20. század templomépítészetének újdonsága nem a hagyományos formáktól való ellépés, hanem egy sokkal elemibb elmozdulás: a templom funkciója ugyanis kibővült, már nem csak az ember és az Isten találkozásának a helye, hanem ember és ember találkozásának is. Ennek a találkozásnak a tereit is meg kell teremteni. A templomok funkcionális programja és ebből adódóan térisége ezért felgazdagodik, de ennek ellenére a szellemi tengely nem mozdul el: hatalmas lehetőség, de persze egyben komoly kihívásokkal is szembesíti az építészt.
A méltatás a templomról az Átrium magazin számára készült, sokat bíbelődtem vele, még betördelve is ellenőriztem a képernyőn a megjelenést. Mindenképpen látni akartam, hogy a képszerkesztés megfelelően pontosan, szép és lényegi módon ábrázolja-e a templomot. Amikor aztán kezembe vettem az újságot és felcsaptam, döbbenten láttam, hogy a templom gyönyörű, nyers téglaarchitektúrája mellett egy színpadtechnikai cég hirdetése éktelenkedik. Össze voltam törve, nem mertem Tamás szeme elé kerülni, biztos voltam abban, hogy többet nem találkozunk. De nem így lett: fontosabb épületi kapcsán mindig keresett, többször kritikára is biztatott, így vált megtapasztalhatóvá számomra építészetének tágabb összefüggésrendszere is.
A tégla az egyik ilyen általános és mély gyökerű építészeti választás, szellemi és fizikai értelemben is lényegi építőköve Nagy Tamás építészetének. Erről sok helyen fogalmaz meg több irányba kinyúló gondolatot. Az egyik ilyen a gyerekkor emlékképe, Csorna, ahol született és a közeli Potyond, ahol édesapja kántortanító volt. Az anyagi értelemben mondhatni szűkös, de a családi élet szempontjából gazdag gyerekkor egyik fontos helye volt a szomszédos téglagyár szárítója, ahol bátyjaival játszott. Máskor úgy fogalmaz, hogy bár ezt a fiatal generációk építészei már nehezen értik meg, a tégla használata egyben harcos kiállás, egyfajta hitvallás, sőt a hetvenes években TETT volt az unalmas vakolatarchitektúra és az előregyártott panelek országában. A Jurcsik, Jánossy és Szrogh nevével fémjelzett másik építészethez való tartozás deklarálásaként is értelmezhető volt a téglával való építés, amely az akkoriban igen silány építőmesteri szaktudások ismeretében hatalmas extra energiát és jelenlétet igényelt nemcsak a tervezés, de az építés során.
Ez a szaktudás Nagy Tamás esetében adott volt: alapjait a győri Hild József Építőipari Technikumban szerezte, ahova 1964-69 között járt. Ez a kiváló szakközépiskola több jeles magyar építészt indított útjára, Nagy Tamás számára is meghatározó alapozást adott. Sokkal szívesebben emlékezett meg erről a képzésről, mint a Műegyetemről, ahol diplomáját szerezte 1975-ben, és amely a hetvenes években köztudottan nehéz időszakot élt meg, hiszen a nagy mesterek generációja már nem tanított, a modernizmus kiüresedett formalizmusként volt jelen, a posztmodern szemléletmód éppen csak érzékelhető volt. Az egyetem helyett fontosabb volt számára a Bercsényi Kollégium megtapasztalása: a közösségi élet és az általa is szervezett szakmai programok. Az érvényes gondolatok és személyiségek keresése során talált rá Makovecz Imrére, ennek az időszaknak fontos élményei azok az együttlétek, amiből kinőtte magát a Visegrádi Táborok szervezése. Ez a találkozás, a magyar organikus iskola gondolatisága, ennek hatása egyértelműen olvasható Nagy Tamás korai időszakának épületeiben, a sopronnémeti (1997) és balatonboglári (1999) templomok építészeti megoldásaiban vagy az aszódi Evangélikus Gimnázium épületegyüttesében (1997). Utóbbinál az Építészet és Lélek filmsorozat készítése kapcsán voltam vele.
Az aszódi iskola hatalmas kiterjedésű, elsőre nem is átlátható világ. Mégis olyan mikrokozmosz, amelyet az építészet nyelvezete egységben tart, így teremtve időtálló, biztonságos és megnyugtató környezetet, ami ugyanakkor felfedezésre váró, gazdag és inspiráló világ is egyben a formai gazdagságnak és a differenciált térkapcsolatoknak köszönhetően. A merőlegesek és derékszögek közé szorított iskolák országában ez az iskola karéjos szerkesztésével, tágas és világos közösségi tereivel, a külső és belső tér között kialakuló természetes kapcsolataival felszabadító élmény mind a mai napig. Makovecz Imrével a szellemi kapcsolat később együttműködéssé is vált: Nagy Tamás egy évet töltött Makovecz Imre irodájában, a MAKONÁ-ban, majd 1990-ben Vincze Lászlóval, Varga Csabával és Salamin Ferenccel megalapította az AXIS Építésziroda Kft.-t, ahol tíz évig dolgozott elsősorban egyházi megbízásokon.
De most előreugrottam az időben, hiszen az egyetemi évek után még más, fontos irányokba indult el a szakmai életút. Az egyetem elvégzése után a BUVÁTI-ban kapott állást Iványi László műtermében. 1975-86-ig dolgozott ott építész tervezőként, közben elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját 1978 és 80 között. Ebből az időszakból két nevet fontos említenünk: Tomay Tamásét, akivel a BUVÁTI-ban is és a Mesteriskolán is együtt gondolkodott, és Reimholz Pétert, akinek a véleménye kiemelten fontos volt a számára. A Mesteriskola 5. ciklusának névsorát nézem: Ambrus Mária, Csikós Zoltán, Fülöp Annamária, Hajnal Zsolt, Herrer M. Caesar, Kocsis József, Moravánszky Ákos, Nagy Tamás, Német András, Németh Ferenc, Petróczy Gábor, Polinszky Tibor, Puhl Antal, Rajk László, Siffel Béla, Sipos György, Somogyiné Zalmál Ilona, Tomay Tamás, Varga Lea és Vermes Zoltán. Micsoda pezsgő szellemi közeg lehetett. (És a nevek láttán az írásban most megint elakadok és szomorúan elgondolkodom.)
A BUVÁTI-s időszaknak az amerikai és Magyar Építőművészek Szövetsége közötti cserekapcsolatnak köszönhető pályázat vetett véget, amelynek eredményeként 1986-89 között, három évig New Yorkban a Haines Lundberg & Waehler Architects irodában dolgozott és közben megismerkedett mind a professzionális amerikai tervezőirodák munkamódszerével, mind az amerikai kultúra sokféleségével. Később több előadásában is utalt a shakerek és kvékerek kultúrájára, arra a morális alapú puritánságra és funkcionalitásra, amely ezeknek a zárt vallási közösségeknek a tárgy és környezetkultúráját jellemzi. Az angol nyelv és az amerikai kultúra mély ismerete, nagyobb általánosságban a nemzetközi építészeti világban való jártasság olyan magabiztos tudást adott számára, amely nagy ritkaság Magyarországon. A család maradhatott volna New Yorkban, a város befogadta őket, feleségének, Lovas Ilona képzőművésznek munkáit is nagy érdeklődéssel fogadta be az amerikai művészeti élet, de a hazatérés mellett döntöttek. A kapcsolat a nemzetközi szakmai élettel és Amerikával azonban megmaradt: leglátványosabban talán Steven Holl barátságára szükséges utalnunk, aki ennek köszönhetően Magyarországon is járt, például amikor 2006-ban Tamás a MOME képzésével közös kurzust szervezett a Columbia egyetemen, amelynek helyszíne egy VI. kerületi foghíjtelek, témája pedig a nagy közös kedvenc: Bartók Béla zenéje volt. A tervezési kurzuson Holl diákjai Bartók Zenei Központot terveztek, Nagy Tamás absztraktabb módon gondolkodott, a „Kékszakállú Herceg várát” terveztette meg hallgatóival.
Ez a szemlélet jól jellemzi azt a tanári munkát, amelyet 1979-től folyamatosan végzett, elsőként a BME Építészmérnöki Karán, majd az Iparművészeti Főiskolán. Tevékenysége ott, a már Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen teljesedett ki, amikor 2004-től tíz éven át az építész képzés vezetőjeként dolgozott, 2011-től egyetemi tanári rangban. A tanítás kétirányú folyamatáról így fogalmazott: „Aki tanít, tudja, hogy a tanár is sokat tanul tanítás közben. A hallgatóktól és a kollégáktól is. A »suliban«, a MOMÉ-n, párokban tanítunk, egy fiatal, ambiciózus építész és egy idősebb mester – több megépült épülettel, gyakran több évtizedes tapasztalattal. Hálás vagyok a sorsnak, hogy fiatal építészként hét évig együtt taníthattam Reimholz Péterrel, a kiváló építészprofesszorral. Így bukkantam rá például Alexander Skrjabin orosz zeneszerzőre – Wilheim András zenetudós jóvoltából, akit a Bartók projektbe vontam be néhány előadás erejéig. Tőle tudtam meg, hogy Skrjabin létrehozott egy mátrixot a hangok és színek párosításából. Ez nemcsak a hallgatóknak volt nagyon inspiráló, de ennek a hang-szín skálának a felhasználásával jött létre a gödöllői Szentháromság-templom apszisának színes üvegablak-kompozíciója, amelyen éppen abban az időben dolgoztunk az irodámban.” Ahogyan ebből a szövegből is kitűnik, alkotás és tanítás szervesen összefüggtek életében, így irodájában, a LINT Építészeti és Művészeti Kft-ben, amit feleségével 2000-ben alapított, hallgatóival dolgozott együtt. A nemzetközi kapcsolatok is egyszerre táplálták saját személyes fejlődését és gazdagították a tanszék képzését.
És most megint lelassulok az írással, nehézzé válik az emlékezés: pont egy éve annak, hogy Steven Holl meghívta őt és Ilonát, hogy „Cosmic Dust” című nyári egyetemén tartsanak mesterkurzust. Csillagvizsgáló tervezése kitalált helyszínre, Ausztráliába volt a feladat, de persze ennél sokkal több, sokkal lényegibb, sokkal mélyebb élményt ad egy ilyen négyhetes kurzus, amely során Steven Holl és meghívott sztárépítészek alakítják a kurzusra bekerült pár hallgató szemléletét. Tamás keresett meg, hogy az élményről beszámolót írna az Építészfórum számára mert életének egyik csúcspontja volt ez a pár hét, amelynek tanulságai közérdeklődésre is számot tartanak. Írását 2020 január elsejére időzítettem, gondoltam, induljon inspiráló módon, nemzetközi kitekintéssel, optimistán ez az év.
Steven Holl írta az előszót Nagy Tamás könyvéhez is, ami 2017 nyarán jelent meg Munkák és Inspirációk címmel a Terc Kiadónál. Tamás a rá jellemző módon minden apró részletet megkomponált a könyvében, mint egy zeneszerző a mű tételeit, úgy építette egymáshoz a könyv fejezeteit. „Először hét képben azokat a hatásokat, inspirációkat mutatom be, amelyek folyamatosan jelen vannak gondolkodásomban, alapvetően meghatározzák munkáim építészeti arculatát. Az első a fényről, a második az anyagról szól (mindkettő a gyermekkoromba visz vissza). A harmadik a térről és formáról – az építészek nélküli építészeten keresztül, a negyedik Bartók Béláról, mint a tradíciót és innovációt tökéletes egységben kezelő mesterről. Az ötödik a táj „land-art”-ként való értelmezéséről, a hatodik az átmeneti terek fontosságáról tanúskodik. A hetedik a szabad asszociációkról szól, amelyek a legfontosabb inspirációs erők számomra a tervezésben” – írja saját bevezetőjében.
A könyv kapcsán fontos elidőznünk az inspirációknál, annál a széles forrásvidéknél, amelyből építészete táplálkozott. A gyerekkornak és a paraszti kultúra gazdasági épületeinek a fontosságáról már ejtettünk szót, de Nagy Tamást alapvetően olyan hatalmas műveltségű és a művészetek iránt érzékeny intellektuális alkotóként kell leírjuk, akinek inspirációi nagyon széles körből érkeznek. A Ferihegyen lévő HungaroControl (2004, Lévai Tamással) épületének tervezésekor egy színes madártoll rajzolata, egy 2006-os borászat tervezése során egy szőlőszem metszete, a 2007-ben Gödöllőre (Lévai Tamással, Bujdosó Ildikóval és Meditz Annával) tervezett katolikus templom kapcsán pedig egy zenei párhuzam válnak sűrű ideává a tervezés során.
Emlékszem, hogy a gödöllői templomhoz közelítve elsőként erőteljesen villant fel bennem a dunaújvárosi evangélikus templom képe. De ez az összefüggés csak az első, a téglahasználatból adódó, felszíni hasonlóság. A két épület belső világa, lelkülete ugyanis nagyon más, részben a két épület között eltelt idő okán, részben abból adódóan, hogy egy katolikus templom lelkülete más. A gödöllői templom apszisa egészen különleges tér, az átlényegülés helyszíne: ezt a hatást a központi tengelyre szerkesztett, fehér vakolt felületben megjelenő színes üvegekkel gazdagított, íves fal hatása teremti meg. „A templom centrális tere a szentélyre, mint középpontra szervezett. Mint ahogy a három épületszárny veszi körbe az udvart, úgy öleli körbe a karzat „U” alakú tere a szentélyt, az épületegyüttes igazi középpontját. Az apszis nem csak formájában különbözik a többi térelemtől (az egyetlen íves forma az épületen), de színvilágában is. A 63 színes üvegablak rejtett üzenetet tartalmaz. Alexander Szkrjabin századfordulós orosz zeneszerző kutatása eredményeképpen, mely a zenei hangok és a színek összefüggésére irányult, létrehozott egy mátrixot, melyben minden hangnak egy szín felel meg. Ezt a hang–szín kódot felhasználva, az íves fal ablakaira a Kyrie eleison, könyörgésünk gregorián dallamát írtam fel. Nem tervezett meglepetés: a színes üvegablakok akkor is világítanak, ha nem süt a nap odakint.”
A zene mellett a másik alapvető inspiráció a képzőművészet, benne a fotó és a film. Ez a kapcsolódás nemcsak építészetében, hanem számos kiállításban is megjelenik. A Velencei Építészeti Biennálén többször is volt kiállító, ezek közül is kiemelkedik a 2002-es NEXT kiállítás, amelyben Sulyok Miklós kurátor három magyar építész munkáit, Ferencz István, Nagy Tamás és Turányi Gábor építészetét mutatta be a Kenneth Frampton által bevezetett kritikai regionalizmus fogalom köré építve. A kategóriákba való besorolás persze mindig nehéz feladat, hiszen egy élő, változó, gazdag és összetett életművet címkéz fel a szakértő, ezáltal kijelölve azt a szellemi origót, ahonnan az alkotásokat értelmezni szükséges. Nagy Tamás azonban egyáltalán nem tiltakozott a kritikai regionalizmushoz való besorolása ellen, sőt értelmezését is adta ennek a fogalomnak. 2016-ban erről úgy nyilatkozott, hogy magyar építészet számára nem megkerülhető a „nehézsorsúság” bevallása és elfogadása, ami anyagi szűkösséget, szegénységet is jelent a gazdasági téren a nyugati világgal összehasonlítva, de amit ugyanakkor szellemi gazdagság is jellemez.
A puritánságra és egyszerűségre való törekvés és szellemi gazdagság, a már említett intellektuális megközelítés, képzőművészeti kapcsolódás fontos, megélhető helyszíne a Mátraverebély-Szentkúton felépült ferences kegyhely felújítása és különböző funkciókkal való átépítése (2015, tervezőtársak: Szijjártó Csongor, Meditz Anna, Sziray Zsófi, Radnóczi Kinga, Hajdú Lili, Lévai Tamás, Vörös Balázs, Elekes Gabi, Holló Mátyás). Előképek, jelentések, utalások, inspirációk sűrű helyszíne lett a szentkúti zarándokhely. Az épületcsoportról Tamás felkérésére írtam kritikát. A sziklába vájt remetelakok alatt, a hegybe ékelődő zarándokszállás hosszú puritán sávja mellett, akkor sokat foglalkoztatott a fogadóépület karéjos elhelyezkedése, városi jellege, amiről nekem a Pasaréti téri buszpályaudvar képe villant be elsőként. „Talán nem spekuláció ez a hasonítás, hanem egy emlékképre való rátalálás, hiszen építész és megbízója is erősen kötődik a Pasaréti térhez, az ott lévő, Rimanóczy Gyula által tervezett épületcsoporthoz, így a magyar modernizmus kiemelkedő alkotásaként számon tartott 1934-es ferences templomhoz és az azzal összhangban megtervezett buszpályaudvarhoz. (…) Rákérdezve a tervezői szándékra, váratlan és szép választ kapunk. Az ihletet Nagy Tamás képzőművész feleségének, Lovas Ilonának egyik műve adta. Az eredeti mű egy ostyakészítő műhelyben tett látogatás kapcsán fogant, amint a nagy kerek ostyalapból kiütik a kis kerek szentostya darabkákat. A folyamat során fennmaradó, átlyuggatott, „kiharapott” maradék mind Lovas műalkotásában, mind a fogadóépület esetében a szent funkciók mellett megjelenő profán „maradék” jelentésével bír.”
Gondolatban végig járva Nagy Tamás egy-egy fontosabb épületét, életének fontosabb stációit a szomorúság mellett egy halvány vigasztaló érzés is megszületett bennem. Épületei melyek büszkén, gazdagon és magabiztosan állnak itt a közelünkben mostantól másféle zarándokhellyé válnak: olyan találkozási ponttá, ahol Tamás mély hite szerint létrejöhet a kapcsolat nemcsak ember és Isten, hanem ember és ember között.
Somogyi Krisztina
Nagy Tamás DLA (Csorna, 1951. június 14. – Budapest, 2020. július 2.) Ybl Miklós- és Prima-díjas, Kotsis Iván-éremmel elismert építész.
1975-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1975 és 1986 között a BUVÁTI-ban dolgozott. 1978-1980 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját. 1986-tól ösztöndíjasként közel három évig New Yorkban, a Haines Lundberg & Waehler Architects építészirodában dolgozott. Innen hazatérve egy évet töltött Makovecz Imre irodájában, a MAKONÁ-ban. 1990-ben Salamin Ferenccel, Varga Csabával és Vincze Lászlóval közösen megalapította az AXIS Építésziroda Kft.-t, ahol tíz évig dolgozott, több műfajban. Munkái közül kiemelkednek az egyházi megbízásokra létrejött templomok és parókiák, például Balatonboglár, Sopronnémeti és Dunaújváros evangélikus templomai, illetve az aszódi evangélikus gimnázium.
1979-től oktatott, előbb a Műszaki Egyetemen, majd az Iparművészeti Főiskolán, a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ahol 2004-2014 között az építészképzés vezetője volt. A mester-tanítvány hagyományok megőrzése mellett sokat tett a képzés nemzetközi kapcsolatainak megerősítéséért; nagy szerepet játszott abban, hogy a MOME címzetes egyetemi professzori címét átvehette Peter Zumthor svájci és Steven Holl amerikai építész.
1998-ban DLA címet kapott. 2000-ben megnyitotta saját, feleségével, Lovas Ilona Kossuth-díjas képzőművésszel közösen alapított műhelyét LINT Építészeti és Művészeti Kft. néven. Aktuális munkáit 2002-ben a Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának kiállításán mutatta be. Újabb alkotásai közül kiemelkedik a HungaroControl-irodaház (2004), a gödöllői Szentháromság-templom (2007), a Mátraverebély-Szentkúton felépült zarándokközpont (2015), valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc New York-ban felállított emlékműve (2017).
Oktatói és alkotói munkáját, példamutató magatartását 2016-ban „a szakma fair play-díjával”, Kotsis Iván-éremmel ismerték el.
Forrás: epiteszforum.hu
