Az építészet, az építészmérnöki szakma ezerszínű. Karunkon végzett kollégákat találunk épített környezetünk tervezői, megvalósítói, vagy ezeknek a gazdasági hátterét végiggondolói területeken. Továbbá számos építészmérnök tevékenykedik az építés során felhasznált anyagok, szerkezetek innovatív fejlesztői és a települések tervezői, szervezői között is. Ezek mellet több tudományos eredmény és találmány is karunkon végzett szakemberek nevéhez fűződik. A kar ezekhez a sajátos építészmérnöki életutakhoz nem csak a szakértelmet, hanem a jövőt felelősen alakítani vágyó gondolkodás igényét és képességét biztosítja.
Képzéseink során hallgatóink az egységes ökoszisztémát értő, az épített környezet alakítása iránt elkötelezett, az ország és a világ változásaira reagáló, azt folyamatosan alakítani tudó, kihívásokat kereső és értő, kreatív szakemberekké válnak, akik az egyre specializálódó igényekkel folyamatosan lépést tartva sikeresen tudnak elhelyezkedni és versenyképes pozícióba kerülni.
Ennek a hallgatói profilnak – emberi és szakmai – a kialakulásáért, fejlesztéséért dolgozunk, jól érthető, átlátható és örömteli lépéseken keresztül. Karunkon bátorításra kerül a vállalkozó kedv, az alakotási vágy, az egyéni igényeknek megfelelő irányultság. A képzés során segítjük kiemelkedni a kiválóaknak ugyanakkor mindenki számára biztosítja a lehetőséget a személyes szakmai-emberi út megtalálásához és azon való sikeres végighaladáshoz.
Az Építészmérnöki Kar a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik legrégebbi intézménye, több, mint 150 éve folyik építészmérnök képzés. Itt végeztek a 19. század végi Budapest városképét meghatározó épületek tervezői – Steindl Imre, Hauszmann Alajos, Schulek Frigyes – is, de a kar sokszínűségére jellemző, hogy a karon végzett Rubik Ernő – a Rubik-kocka megalkotója – vagy Domokos Gábor is aki munkatársaival megalkotta a népszerű “gömböc”-t is. Diplománkat 1986 óta ismerik el korlátozás nélkül Európában, gyakorlatilag a világon mindenütt elfogadott. Ez a gazdag tradíció kötelez minket arra, hogy állandóan a kor kívánalmainak megfelelően újítsuk meg oktatási struktúránkat, annak érdekében, hogy az egyszerre biztosítsa az épített környezet alakításához szükséges egységes tudás, szemlélet és gondolkodás kialakítását, valamint a gyors ütemű változásokra való reagálás, adaptáció képességét.
Célunk, hogy az Építészmérnöki Karon töltött idő alatt a hallgatók meg tudják tapasztalni a hallgatói-oktatói együttdolgozás örömét, a jövőt célzó alkotás-kutatás nagyszerűségét és az oktatókkal együtt vegyenek részt abban a növekedésben, amelynek során megtalálják személyes útjukat és azokat a lépéseket melynek során szakmánk egésze lesz képes állandóan megújulni.
Karunkon lehetőség van alapfokú (BSc) diplomával záródó három és fél éves, és mesterszintű (MSc) diplomát adó kétéves képzésen részt venni, vagy ezek összessége helyett osztatlan ötéves – egyetemi (MSc) képzésünket választani. Alapképzésünk hallgatói számára lehetőség van a mesterképzésre felvételizni, míg az osztatlan illetve mesterképzést végzettek számára tehetségük és elhivatottságuknak megfelelően nyitva az út a doktori képzések (PhD, DLA) vagy felsőfokú továbbképzések felé.
OSZTATLAN KÉPZÉS
Az osztatlan ( ötéves ) képzés a kar egyik legnépszerűbb képzése, mely sokszínű, átfogó, kiegyensúlyozott építészmérnöki tudást ad. A képzés során a hallgatók a szakmagyakorláshoz szükséges a különböző építészeti/mérnöki/alkotói/tudományos elméleti alapokon túl gyakorlati jellegű feladatokon keresztül összetett gondolkodásra sarkallva, kreatív hozzáállást sajátíthatnak el.
A tanulmányokat a szakma különböző területein való specializálódás lehetősége mellett, komplex tervezési feladat után féléves diplomaterv zárja le. A képzés sikeres elvégzését követően önálló építészmérnöki tevékenység megkezdésére, többek között tervezői jogosultság megszerzésére nyílik lehetőség, valamint a doktori iskolákban a kiemelkedően tehetséges hallgatók tovább folytathatják tanulmányaikat kutatói (PhD) vagy építőművészeti (DLA) vonalon.
BSC KÉPZÉS
A BSc képzés karunk egyre népszerűbb képzése, mely szakmai alapozó, gyakorlat orientált alapismereteket ad. A képzés során a szakma gyakorlás megkezdéséhez szükséges építészeti/mérnöki, elméleti alapokon túl stabil ismereteiket és megszerzett tudásukat gyakorlat feladatokkal bővítik, annak érdekében, hogy tanulmányaikat egy komplex tervezési feladattal zárják le. A képzés sikeres elvégzését követően a BSc diplomával rendelkezők egyrészt lehetőséget kapnak tanulmányaik mesterképzésen való folytatására, megszerzett tudásuk bővítésére, de egyaránt alkalmasak szakmában való elhelyezkedésre is.
MSC KÉPZÉS
Az MSc képzés karunk egységesen induló, de szerteágazó alkotó, kutató, kísérletező specializációs lehetőségekkel bíró képzése. A mesterképzés célja, hogy a BSc képzésben megszerzett ismeretekre alapozva, azt jelentősen bővítve és kiegészítve átfogó építészmérnöki tudást és képességeket adjon a hallgatók számára. A képzés sikeres elvégzését követően önálló építészmérnöki tevékenység megkezdésére, többek között a tervezési jogosultság megszerzésére nyílik lehetőség, valamint a doktori iskolákban a kiemelkedően tehetséges hallgatók tovább folytathatják tanulmányaikat a kutatói (PhD) vagy az építőművészeti (DLA) doktori vonalon.
1 day ago
1 day ago
1 day ago