Az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék könyvtára országos viszonylatban is egyedi és különleges tanszéki szakkönyvtár. Története több mint 160 évre tekint vissza és őrzi a műegyetemi építészképzés szakkönyvtári hátterét reprezentáló dokumentumokat. A több mint 23 ezer kötet könyvet és 3 ezer kötet folyóiratot tartalmazó állománynak a kurrens szakirodalom mellett értékes részét képezi a történeti gyűjteményrész, azon belül pedig a muzeális értékű dokumentumok, melyek között a 16–18. századi építészeti szakirodalmat képviselő munkák találhatók meg.
A különleges értékkel bíró gyűjtemény egyik kötetének gerincén fedezett fel öt darab, XII. századi kódextöredéket a tanszék könyvtárosa, Leitgéb Mária. Az 1818-ban megjelent, Martin Pierre Gauthier (1790-1855) által írt Les plus beaux édifices de la ville de Gênes et de ses environs című két kötetes mű 2. kötetének gerinckötése részben levált, így kerültek napvilágra a kódextöredék-csíkok, amelyeket a szakértők szerint 19. századi franciaországi könyvkötők ragasztották a könyv gerincére – az erős pergamen a gerinc védelmét szolgálta a borító alatt. Sarbak Gábor és Hende Fanni, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtárában működő HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport munkatársai megvizsgálták a töredékeket és megállapították, hogy azokon a milánói püspöknek, Szent Ambrusnak Szent Lukács evangéliumához fűzött magyarázatai olvashatók (Aurelius Ambrosius, 339-397); Expositio Evangelii secundum Lucam), konkrétan a mű 9. és 10. könyvéből láthatóak részletek. A töredékeken látható írás alapján az egykori pergamenkódex a 12. században készült, melyben az öt csík egy levelet alkotott, melyeket széltében és hosszában felvágtak, és így ragasztották a könyv gerincére. A kódextöredékek keletkezési helye feltehetően franciaországi, a 19. század folyamán az őrzőkönyv kötésében érkeztek Magyarországra.
Az őrzőkötet az állománynyilvántartás szerint 1962-ben került a tanszéki könyvtárba, ez azonban nem a valódi állományba kerülés dátuma, mert a jogelőd építészettörténeti tanszékek és könyvtáraik összevonása során a gyűjteményeket „újraleltározták”. A korábbi nyilvántartások már nem lelhetőek fel, a könyvben található bejegyzések és állománybélyegzők alapján azonban lehetséges, hogy a kötet korábban Wéber Antal építész (1823–1889) tulajdonában volt, majd az 1880-as években került a Műegyetemre, a Hauszmann Alajos vezette Száraz-, Mű- és Díszépítészettan Tanszékre, s azóta folyamatosan itt van a jogutód tanszékek állományában.
A töredékeknek az őrzőkönyvről való lefejtése és restaurálása lehetőséget adna a fragmentumok még részletesebb elemzésére és egy modern kritikai kiadás alapján a képzeletbeli pergamenfolión való elhelyezésére.
