December 4-én harmadik állomásához érkezik a Jövőtervező.BME közösségitudomány-előadássorozat. Ezen a délutánon a legművészibb mérnök kar, az Építészmérnöki Kar mutatkozik be, formabontó módon.

Az esemény címe – „Életképes adaptációk – Az épített környezet jövőtudatos újra hasznosítása” – érdekes kérdéseket vet fel: miért van tele a körülöttünk lévő világ grandiózus építkezésekkel, miközben a meglévő épületállomány sok lehetőséget kínál olyan jövőorientált építészeti megoldásokra, mint az átalakítás, adaptálás, újrahasznosítás? A környezet megóvásában, az ökológiai lábnyomunk csökkentésében mekkora szerepe lehet a jövőtudatos építészetnek? A rendezvényről Alföldi György, az Építészmérnöki Kar dékánja árult el részleteket és érdekességeket. “Ha nemcsak az építészetben jártas embereket, hanem a nagyközönséget is meg akarjuk szólítani, akkor ezen a délutánon nem elég okosnak, de érdekesnek is kell lennünk.  Az egykor az USA-ból indult ‘Citizen science’ egyik eredménye, mellékhatása a laikus közegből érkező ötletek, innovációk voltak, mi legalább azt szeretnénk elérni, ha a közönség mint megrendelő könnyebben találná meg az adaptív építészekkel a hangot” – mondta el bevezetőként Alföldi György dékán.

Mit szeretnének megmutatni, üzenni az egyetemi polgároknak és a szélesebb közönségnek ezen az eseményen?

Egyrészt azt, hogy elképesztő váltás kellős közepén áll a világ, ahol a szívünkkel, a lelkünkkel már érezzük a változást, az eszünk azonban még nem ebbe az irányba mutat. Még mindig mindenből nagyobbat, szebbet, újabbat szeretnénk, legyen az vasút, épület vagy autó, miközben a klímaváltozás már abban a stádiumban van, hogy társadalmaknak konkrétan cselekedniük kell. A délután mondanivalója kettős, önmagunk számára összefoglaljuk, hogy ebben a témában nekünk milyen teendőink vannak művészeti és műszaki oldalon, másrészt az épületek megrendelőinek, a teljes társadalomnak üzenjük, hogy az építészettel kapcsolatban szemléletváltozásra van szükség, vegyék ők is figyelembe a fenntarthatóságot mert ezekből a szempontokból nézve az adaptív építészet a legjobb megoldás.

Mindegyik előadás címében szerepel az adaptív szó. Nem lesz kicsit egyhangú ez a délután – mitől fontos ennyire ez a téma?

A globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 40 százalékáért az építőipar felelős, azaz az építőipar és a közlekedés a legjelentősebb környezetszennyező tevékenységek közé tartozik. A környezeti lábnyomunk csökkentése érdekében már az új épületek tervezésénél érdemes végiggondolni, hogy milyen időszakra tervezzük és azt, hogy mniként kell megépíteni úgy, hogy ha le kell bontani, akkor szétszedhető és másképp összerakható legyen, így az újrahasznosításnál minimalizálhatók a bontási százalékok. Különösen azokra a szerkezetekre, anyagokra kell koncentrálnunk, amelyeknek magas a gyártáskor beépített energiatartalma, azaz a környezeti lábnyoma. Az én szűkebb témám a városépítészet. A városokban az ember nap mint nap látja a fejlődést, a változást. Szó lesz arról, hogyan tehetjük a városainkat alkalmassá a ma és a holnap kihívásaira, például a közlekedési- és energiarendszerek fejlesztésével, de a fenntarthatóság szempontjából fontos kérdés hogyan kezeljük a városok laksűrűségét. A délután egy másik témája az adaptív építőanyagok kérdése. Fontos cél olyan kutatások folytatása, amelyek a nagy környezeti lábnyomot hagyó anyagokat érintik, például a betonszerkezeteket hogyan lehet optimalizálni formai és anyagszerkezeti oldalról, így csökkentve az ökológiai lábnyomukat. Az egyik irány a tetszés szerint kialakítható, LEGO-szerűen össze-és szétszerelhető szerkezetek megvalósítása, amelyek minimális környezeti terhelés mellett igazíthatók a változó igényekhez. A kollégáim elképesztően érdekes és friss, aktuális példákat mondanak majd el. Az épületek adaptív újrahasználatának számos formája lehet. Akkor ideális, ha egy meglévő épületet új célokra lehet felhasználni, például üresen álló épületeket iskolákká, irodákká vagy lakásokká alakítani. Egy épület megőrzése akkor lesz sikeres, ha megtaláljuk azt az új szerepet, amely tovább élteti. Az építészeti örökséget képező meglévő épületek, például a funkciójukat vesztett malmok, magtárak valódi műszaki és mérnöki csodák! Az a feladatunk, hogy ezeknek új rendeltetést adjunk. Építészek és programszervezők közreműködésével most zajlik például az óriási légterekkel rendelkező Hengermalom megmentése a funkciója újragondolásával.

Hogyan választották ki a témákat?

Mindegyik téma a változásra reagál. Az adaptáció azt jelenti, hogy alkalmazkodnunk kell a világ változásához, de azt is jelenti, hogy miként tudjuk az oktatásunkat, a diszciplínáinkat úgy alakítani, hogy jó irányba változzon a világ. Szakítunk a hagyományos előadási formával, amikor egymás után kiállnak az előadók és elmondják, amit fontosnak tartanak. Az egyetemen sokat beszélünk a frontális oktatás meghaladásáról, a csapatmunkáról, most ennek jegyében két-két különböző tanszékről érkező kolléga egyszerre beszél majd. Kísérletképpen megváltoztatjuk a terem elrendezését. A közönség középen és a színpadon ül, kollégáim pedig két oldalra vetítik majd a prezentációkat. Ezzel egy közvetlenebb, interaktívabb helyzetet akarunk kialakítani. Arra is figyeltünk, hogy közép- és fiatalkorú kollégák párbeszéde legyen ez az esemény. A jövőről szeretnénk beszélni, a jövő szereplőivel és a jövő módján. 

Az építészhallgatók hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy ne új épületeket emeljenek, hanem meglévőket adaptáljanak új funkciókhoz? 

Az építészhallgatók minden újdonságnak örülnek, ilyen most az adaptív építészet. Az adaptív építészet keresi a helyek, terek új funkcióit, keresi az építés új módjait a rá-, mellé-, hozzáépítés korszerű építészeti és technikai eszközeit. Nagyon érdeklődve várják, hogy a világ változását hogyan kell megközelíteni. Abban a buborékban, amelyben a mai generációk élnek, benne vannak a „zöld” cselekvések. Az új gondolatokkal ebbe a gondolati buborékokba kell beférnünk, ebben a közegben kell érvényes dolgokat tanítanunk nekik. Egy új egyetemi kutatás azt mutatja, hogy a friss diplomások nagy százaléka egy éven belül állást vált. A fiatal diplomások keresik a helyüket a külső közegben, ezért fontos, hogy az egyetemen olyan képességeket szerezzenek, amelyekkel jobban tudnak alkalmazkodni a váltásokhoz. Ez számunkra az egyik legfontosabb kihívás, mert egyik oldalról az ipar azonnal hasznosítható tudást vár tőlük, ugyanakkor mi szélesebb körű gondolkodási módokkal kívánjuk felvértezni őket, mert ezzel tudnak majd könnyebben és sikeresebben alkalmazkodni az új helyzetekhez.

KJ

Cikk forrása
fotók forrása: BME – RÉV8 / Kurucz Olívia