Rubik Ernő: „Amit itt tanulnak, azok nem egyszerűen szakmák, hanem hivatások”

A BME-re látogatott az egykor itt tanuló világhírű feltaláló, és elmondta, mit tanácsol a mai a hallgatóknak.

Az ifjú fizikusok nemzetközi versenye csütörtöki megnyitója alkalmából a Műegyetemen járt Rubik Ernő, a BME Építészmérnöki Karának egykori hallgatója, a Rubik-kocka feltalálója. A 80. születésnapját éppen szombaton ünneplő építész-formatervezővel sok fényképet készítettek a verseny résztvevői, számos kockát dedikált, interjúkat adott, majd a bme.hu-nak is válaszolt.

„Öt év hosszú idő, az alatt sok minden történik, és ennyi idő után az ember pozitívan emlékszik a dolgokra. Nem arra, ami probléma volt, ha volt egyáltalán, és nem arra, ami jó volt, ha volt egyáltalán, hanem az egészre” – mondta kérdésünkre, hogy milyen emlékeket tud feleleveníteni egyetemi éveiből. Hozzátette, amikor valaki fiatal, úgy gondolja, előtte az élet, megtalálja a kapcsolatot a kortársaival és megismerkedik valamivel, amit szakmának lehet nevezni. Aztán vagy megáll itt, vagy úgy dönt, hogy még mást is akar tanulni.

„Én továbbmentem, ami abban az időben még nem volt általános gyakorlat, de azzal, hogy az itteni professzorom, Pogány Frigyes az Iparművészeti Főiskola rektora lett, lehetőséget kaptam részt venni egyfajta rendhagyó továbbképzésen. Így egy rövidített képzéssel megtanulhattam egy másik szakmát, a belsőépítészetet, amelyre akkoriban tulajdonképpen ugyanúgy építészetként tekintettek, de a belső térrel való foglalkozás, a tárgytervezés, a részletekre figyelés révén mégis más volt” – idézte fel.

Mi a dizájn?

És miért volt fontos az a korszak? Nos, azért, mert akkor indult el egy olyan gondolkodás, amit abban az időben ugyan még nem így hívtak, „de nevezhetjük akár a dizájn hazai születésének. Legalábbis a szakmában most már tudjuk, hogy mi az. A közvélemény számára talán még mindig nem egyértelmű, hogy a dizájn nem egyszerűen egy termék elfogadhatóvá tételét jelenti, hanem tartalmat hordoz, céljai vannak. Hogy ez evidens legyen, ahhoz kell egy közeg, amely képes ezt értékelni. Tény, hogy a dizájn bizonyos fajtái a fogyasztói társadalomban elég speciális feladatot kaptak, eladhatóvá tesznek dolgokat, amelyek nem érdemlik azt meg. De jó esetben nem ez történik, hanem minőséget, értéket ad valamihez, amire szükségünk van” – magyarázta a világ egyik legnépszerűbb játékának megalkotója.

Felvetésünkre, hogy hosszú pályafutása tapasztalataival felvértezve mit tanácsolna a mai műegyetemi hallgatóknak, Rubik Ernő azt mondta: mindenekelőtt azt, hogy ne hallgassanak, ha mondanivalójuk van, de figyeljenek oda, ha beszélnek hozzájuk, és próbáljanak nyitott szemmel élni: kitalálni, mi az, amire valójában képesek, ami valójában érdekli őket. „Amit a hallgatók itt tanulnak, azok nem egyszerűen szakmák, hanem hivatások. A különböző tudományok és gyakorlati tudások, amelyeket az egyetemen el lehet sajátítani, csak a kezdetet jelentik, valaminek a kezdetét, aminek a folytatása már tőlük függ” – jelentette ki.

gp

Forrás

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

🌞🏛️ ÉPÍTÉSZ LESZEK – NYÁRI TÁBOR 2025 🏛️🌞📅 2025. július 9–11.📍 Budapest, BME Építészmérnöki KarKedves középiskolások!Gondolkodtatok már azon, hogy milyen lehet építésznek lenni? Hogyan néz ki az egyetemi élet a BME-n? Mit tanul egy építészmérnök, és hogyan lehet valaki az?Ha érdekel a városok, falvak, települések jövője, és szívesen formálnád a világot magad körül – itt a helyed!Gyere el az ÉPÍTÉSZ LESZEK nyári táborunkba, ahol betekintést nyerhetsz az építészmérnöki hivatásba, megismerheted a karunkat, és valódi egyetemi élményben lehet részed!👥 Jelentkezhetnek: leendő 11. és 12. évfolyamos diákcsoportok (2–6 fő)📩 Határidő: 2025. május 20.🔗 Jelentkezés és további információ a honlapunkon: epitesz.bme.hu/portfolio/epitesz-leszek-nyari-tabor-2025-julius-9-11/📸: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook
📢 Helyszínbejárás és beszélgetés a Pécsi Eszter Liget pályázathoz! A BME ÉMK, BME ÉPK, a Pro Progressio Alapítvány, az Építész Szakkollégium és a girlscanscan Kollektíva által meghirdetett Pécsi Eszter Liget környezetalakítási ötletpályázat következő eseményére várunk minden érdeklődőt!📅 Időpont: 2025. március 26. 16:00📍 Helyszínbejárás, majd beszélgetés a BME Látogató Központban🔹Vendégeink:Mihály Gábor szobrászművészFischer Zsuzsa építész-statikus szakmérnök, Pécsi Eszter unokájaA bejárás során a részvevők megismerhetik a pályázati helyszínt, majd beszélgetés következik a BME Látogató Központban (K épület, Aula mögött, a Főbejárattal szemben).📌 Pályázati kiírás és részletek:🔗 epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-liget-kornyezetalakitasi-otletpalyazat/Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.