1. /
  2. Alumni
Alumni

A Műegyetem 240 éves történetébe ágyazva, az Építészmérnöki Kar több mint 150 éves hagyománnyal bír. Büszkék vagyunk a Karon végzett építészmérnökök sikeres, eredményes munkásságára és hivatásszeretetére. A Kar szelleméhez mindazok a kollégák hozzájárulnak, akik elmúlt évtizedekben itt tanultak vagy tanítottak, mindenki egyaránt fontos része ennek az örökségnek. 

Feladatunk a szakmai közösség megőrzése és gazdagítása. Az Alumni közösség oldalát azzal a céllal hoztunk létre, hogy teret adjunk a kapcsolatépítésnek, a karon folyó tevékenységekről, programokról, rendezvényekről, konferenciákról tájékoztatást nyújtsunk, valamint a főbb sikerekről és eredményekről beszámoljunk öregdiákjainknak.

Kedves diplomás építészmérnökök! Most itt a lehetőség jelentkezni az Alumni közösséghez!
Iratkozzon fel hírlevelünkre (évi 1-3 email) itt:
Jelentkezés a hírlevére hamarosan!

AKTUÁLIS:

Az Építészmérnöki Kar jubileumi diplomaátadó ünnepségét
2025. május 29-én, csütörtök – 11 órakor tartjuk a K épület aulájában.

JUBILEUMI DIPLOMÁK IGÉNYLÉSE

A Műegyetem minden évben jubileumi díszoklevelet ad át az ötven (arany), hatvan (gyémánt), hatvanöt (vas), hetven (rubin), illetve hetvenöt (platina) éve végzett építészmérnökök számára. Ezzel párhuzamosan egy kötetet – Jubileumi évkönyv – is kiadunk és átnyújtunk önöknek, amely az ünnepeltek rövid életrajzait tartalmazza. Az egyetem ezzel szeretné megköszönni szakmai munkájukat, illetve elismerni szaktudásukat, amelyet az ország és a világ gyarapítására fordítottak.

Az idei jelentkezést lezártuk, jelenleg dolgozunk a beküldött anyagokkal. Ha esetleg valaki sajnálatos módon lemaradt, lehetősége lesz ősztől ismét online módon a következő évre jelentkezni

A rövid életrajzot az alább található regisztrációs űrlapon kérjük max. 1800 karakterben, folyamatos szöveggel (nem száraz, dátumos felsorolásban!) megadni. A beküldött életrajzokat szerkesztett formában jelentetjük meg a Jubileumi évkönyvben. Példaként szolgálhatnak alább, a „digitális emlékek” pont alatt található, előző évek köteteiben szereplő életrajzok.

A sikeres és végleges jelentkezéshez az űrlap végén a „beküldés” gombra szükséges kattintani!
A beküldés gomb megnyomásával megjelenik egy szöveg, amelyen a következő felirat lesz látható: „Köszönjük az üzenetet, az űrlapot sikeresen elküldte!”, ezzel zárul a sikeres jelentkezés.

Szeretnénk minél többüknek örömet szerezni az ünnepséggel és az elismerésükhöz méltó oklevéllel. Kérjük, hogy értesítsék évfolyamtársaikat is, hogy minél többen tudjanak erről a lehetőségről.

Az aranydiplomás évfolyam (1975-ben végzettek) névsora
A gyémántdiplomás évfolyam (1965-ben végzettek) névsora
A vasdiplomás évfolyam (1960-ben végzettek) névsora
A rubindiplomás évfolyam (1955-ben végzettek) névsora
A platinadiplomás évfolyam (1950-ben végzettek) névsora

Azok, akik jogviszonyukat a Műegyetemen kezdték meg, de más intézményben fejezték be, emlékoklevelet igényelhetnek.

JELENTKEZÉS MENETE

Online jelentkezés: Az online jelentkezési lap kitöltéséhez kattintson a következő űrlapra. Jelentkezését a beküldés után a rendszer azonnal visszaigazolja, mi pedig rövidesen feldolgozzuk és néhány napon belül jelentkezünk.

Ezek után nincs további teendője. Szeretettel várjuk a jubileumi diplomaátadó ünnepségen, amelyre az ön által a jelentkezésben megadott e-mail címre meghívót küldünk, és dátumát itt a honlapon is közzétesszük.

Személyes konzultáció: Amennyiben nehézsége van a kitöltéssel kapcsolatban előzetes telefonos egyeztetést követően személyes konzultációra is lehetősége van az alábbi idősávban:
Péntek 09:00-12:00.

Telefonszám: 06 30 153 21 90
Dékáni Hivatal: BME Központi épület I. emelet 23.

Kiss Éva

DIGITÁLIS EMLÉKEK

Jubileumi diplomaátadó ünnepségék fotógalériája
2025, 2024, 2023, 2022, 2021, 2020(covid miatt elmaradt), 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011, 2010, 2009, 2008, 2007, 2006

Jubileumi évkönyvek
2025, 2024, 2023, 2022, 2021, 2020, 2019, 2018, 2017

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK

A Műegyetem és a BME Építészmérnöki Kar büszke alumnusaira, akik öregdiákként képviselik intézményünket. A Kar felkerült a világ jegyzett építész képzőhelyei közé, a hazai műszaki karok egyik éllovasa. A megújulás folyamatos erősítésével tudjuk megőrizni azokat az eredményeinket, amelyet az elmúlt évek alatt elértünk. Az előre lépéshez azonban szükség van az idejárt elkötelezett kollégák véleményére, tapasztalataira és támogatására.

Arra szeretnénk kérni, hogy támogassa alma materét, legyen partnerünk a Kar fejlesztésében, támogassa az Alapítványt, hogy közösen érjük el céljainkat, hogy támogatásának összegéből Karunk tovább fejleszthesse szakmai tevékenységét, hallgatóink, oktatóink szakmai munkáját.

Támogassa ön is felajánlásával a BME Építészmérnöki Karának Alapítványát!

Amennyiben egyéb formában kívánja támogatni a BME Építészmérnöki Karának Alapítványát, úgy kérjük keressen minket az dekanihivatal@epk.bme.hu email címen.

Köszönjük támogatását!

Aktuális

@bme.epitesz
  • A BME ÉPK új eseménysorozatot indít ArchLAB - Szakmai Esték címmel, melynek célja közelebb hozni a szakmagyakorlás realitását a hallgatókhoz, ami különösen a diplomához közelítve, frissdiplomásként vagy pályaorientációban tanácsot keresőként lehet hasznos.

Az ArchLAB szakmai esték első alkalmának címe: Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában. Több, különböző modell szerint működő tervezőiroda képviselőjével beszélgetünk arról, hogy hogyan lehet ma Magyarországon nemcsak jó építészeti munkát végezni, hanem működőképes céget is építeni a tervezési tevékenységből.

Az este fókusza ezúttal nem az építészet esztétikai oldala lesz, hanem egy sokkal ritkábban kitárgyalt kérdés: mitől marad életben egy iroda? Szó lesz a praxisok indulásáról, a fenntartást biztosító munkák volumenéről, a munkák közötti válogatás luxusáról és a bizonytalan gazdasági helyzet közvetlen és közvetett hatásairól. A résztvevőktől azt is szeretnénk megtudni, hogy mit jelent a kiszámíthatatlan megrendelői oldal, és hogyan lehet egyensúlyozni a szakmai ambíciók, a csapat fenntarthatósága és az üzleti realitás között.

A beszélgetés célja bátorságot adni a hallgatóknak a cégalapításhoz, ehhez pedig közben valós képet akarunk mutatni arról, hogy milyen költségekkel, döntési helyzetekkel és tervezési logikával jár egy építészcég működtetése.

Az előadók a rövid prezentációkat követően rendelkezésre állnak kötetlen beszélgetésre, kérdésekre is.

Az ArchLAB Szakmai Esték további alkalmain megszólaltatjuk a kivitelezési oldalon dolgozó kollégákat is, illetve beszélgetünk ingatlanfejlesztő cégek képviselőivel a nagy volumenű beruházások megvalósításának hétteréről, az építészeti terv gazdasági következményeiről is.

A sorozat első alkalma:

I. Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában
Ideje: 2026. április 13. hétfő, 17:30
Helye: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)

Fénykép: Szentirmai Tamás
  • Karunk oktatója a “Cápák között”-ben

Kovács Ádám Tamás a BME Építészkarának oktatója saját vállalkozásával bejutott a „Cápák között” című üzleti befektetési showműsor adásába.

Megtalálható a cikk linkje a bioban.
  • Szeretettel várunk minden érdeklődőt Sugár Péter: Történetek a városról, a hegyekről és a folyóról című előadására 2026. március 25-én a BME K210 termébe 18:00 kezdéssel.
  • Mesterek képzése – oktatási szimpózium és egyetemközi együttműködés

2026. március 19-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Hauszmann Alapítvány „Mesterek képzése” címmel oktatási szimpóziumot rendezett.

A rendezvény a Hauszmann Alapítvány támogatásával megvalósuló, a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban zajló szépmíves mesterségek oktatásának tartalmi és módszertani kérdéseit járta körül. A program három szekcióban, kilenc előadás és két workshop keretében adott átfogó képet a képzés jelenéről és jövőjéről.

A szimpózium egyben a Hauszmann 100 Emlékév nyitóeseménye is volt.

A centenáriumi év együttműködő intézményeinek képviseletében Fodor Gergely, Dr. Erős István és Dr. Charaf Hassan köszöntőiket követően ünnepélyes keretek között írták alá az együttműködési nyilatkozatot. 

Fotó: @kepkocka
  • A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka

A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

Fénykép: @kepkocka
A BME ÉPK új eseménysorozatot indít ArchLAB - Szakmai Esték címmel, melynek célja közelebb hozni a szakmagyakorlás realitását a hallgatókhoz, ami különösen a diplomához közelítve, frissdiplomásként vagy pályaorientációban tanácsot keresőként lehet hasznos.

Az ArchLAB szakmai esték első alkalmának címe: Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában. Több, különböző modell szerint működő tervezőiroda képviselőjével beszélgetünk arról, hogy hogyan lehet ma Magyarországon nemcsak jó építészeti munkát végezni, hanem működőképes céget is építeni a tervezési tevékenységből.

Az este fókusza ezúttal nem az építészet esztétikai oldala lesz, hanem egy sokkal ritkábban kitárgyalt kérdés: mitől marad életben egy iroda? Szó lesz a praxisok indulásáról, a fenntartást biztosító munkák volumenéről, a munkák közötti válogatás luxusáról és a bizonytalan gazdasági helyzet közvetlen és közvetett hatásairól. A résztvevőktől azt is szeretnénk megtudni, hogy mit jelent a kiszámíthatatlan megrendelői oldal, és hogyan lehet egyensúlyozni a szakmai ambíciók, a csapat fenntarthatósága és az üzleti realitás között.

A beszélgetés célja bátorságot adni a hallgatóknak a cégalapításhoz, ehhez pedig közben valós képet akarunk mutatni arról, hogy milyen költségekkel, döntési helyzetekkel és tervezési logikával jár egy építészcég működtetése.

Az előadók a rövid prezentációkat követően rendelkezésre állnak kötetlen beszélgetésre, kérdésekre is.

Az ArchLAB Szakmai Esték további alkalmain megszólaltatjuk a kivitelezési oldalon dolgozó kollégákat is, illetve beszélgetünk ingatlanfejlesztő cégek képviselőivel a nagy volumenű beruházások megvalósításának hétteréről, az építészeti terv gazdasági következményeiről is.

A sorozat első alkalma:

I. Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában
Ideje: 2026. április 13. hétfő, 17:30
Helye: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)

Fénykép: Szentirmai Tamás
A BME ÉPK új eseménysorozatot indít ArchLAB - Szakmai Esték címmel, melynek célja közelebb hozni a szakmagyakorlás realitását a hallgatókhoz, ami különösen a diplomához közelítve, frissdiplomásként vagy pályaorientációban tanácsot keresőként lehet hasznos.

Az ArchLAB szakmai esték első alkalmának címe: Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában. Több, különböző modell szerint működő tervezőiroda képviselőjével beszélgetünk arról, hogy hogyan lehet ma Magyarországon nemcsak jó építészeti munkát végezni, hanem működőképes céget is építeni a tervezési tevékenységből.

Az este fókusza ezúttal nem az építészet esztétikai oldala lesz, hanem egy sokkal ritkábban kitárgyalt kérdés: mitől marad életben egy iroda? Szó lesz a praxisok indulásáról, a fenntartást biztosító munkák volumenéről, a munkák közötti válogatás luxusáról és a bizonytalan gazdasági helyzet közvetlen és közvetett hatásairól. A résztvevőktől azt is szeretnénk megtudni, hogy mit jelent a kiszámíthatatlan megrendelői oldal, és hogyan lehet egyensúlyozni a szakmai ambíciók, a csapat fenntarthatósága és az üzleti realitás között.

A beszélgetés célja bátorságot adni a hallgatóknak a cégalapításhoz, ehhez pedig közben valós képet akarunk mutatni arról, hogy milyen költségekkel, döntési helyzetekkel és tervezési logikával jár egy építészcég működtetése.

Az előadók a rövid prezentációkat követően rendelkezésre állnak kötetlen beszélgetésre, kérdésekre is.

Az ArchLAB Szakmai Esték további alkalmain megszólaltatjuk a kivitelezési oldalon dolgozó kollégákat is, illetve beszélgetünk ingatlanfejlesztő cégek képviselőivel a nagy volumenű beruházások megvalósításának hétteréről, az építészeti terv gazdasági következményeiről is.

A sorozat első alkalma:

I. Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában
Ideje: 2026. április 13. hétfő, 17:30
Helye: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)

Fénykép: Szentirmai Tamás
A BME ÉPK új eseménysorozatot indít ArchLAB - Szakmai Esték címmel, melynek célja közelebb hozni a szakmagyakorlás realitását a hallgatókhoz, ami különösen a diplomához közelítve, frissdiplomásként vagy pályaorientációban tanácsot keresőként lehet hasznos. Az ArchLAB szakmai esték első alkalmának címe: Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában. Több, különböző modell szerint működő tervezőiroda képviselőjével beszélgetünk arról, hogy hogyan lehet ma Magyarországon nemcsak jó építészeti munkát végezni, hanem működőképes céget is építeni a tervezési tevékenységből. Az este fókusza ezúttal nem az építészet esztétikai oldala lesz, hanem egy sokkal ritkábban kitárgyalt kérdés: mitől marad életben egy iroda? Szó lesz a praxisok indulásáról, a fenntartást biztosító munkák volumenéről, a munkák közötti válogatás luxusáról és a bizonytalan gazdasági helyzet közvetlen és közvetett hatásairól. A résztvevőktől azt is szeretnénk megtudni, hogy mit jelent a kiszámíthatatlan megrendelői oldal, és hogyan lehet egyensúlyozni a szakmai ambíciók, a csapat fenntarthatósága és az üzleti realitás között. A beszélgetés célja bátorságot adni a hallgatóknak a cégalapításhoz, ehhez pedig közben valós képet akarunk mutatni arról, hogy milyen költségekkel, döntési helyzetekkel és tervezési logikával jár egy építészcég működtetése. Az előadók a rövid prezentációkat követően rendelkezésre állnak kötetlen beszélgetésre, kérdésekre is. Az ArchLAB Szakmai Esték további alkalmain megszólaltatjuk a kivitelezési oldalon dolgozó kollégákat is, illetve beszélgetünk ingatlanfejlesztő cégek képviselőivel a nagy volumenű beruházások megvalósításának hétteréről, az építészeti terv gazdasági következményeiről is. A sorozat első alkalma: I. Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában Ideje: 2026. április 13. hétfő, 17:30 Helye: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.) Fénykép: Szentirmai Tamás
2 nap ago
52
View on Instagram |
1/6
Karunk oktatója a “Cápák között”-ben

Kovács Ádám Tamás a BME Építészkarának oktatója saját vállalkozásával bejutott a „Cápák között” című üzleti befektetési showműsor adásába.

Megtalálható a cikk linkje a bioban.
Karunk oktatója a “Cápák között”-ben Kovács Ádám Tamás a BME Építészkarának oktatója saját vállalkozásával bejutott a „Cápák között” című üzleti befektetési showműsor adásába. Megtalálható a cikk linkje a bioban.
2 hét ago
157
View on Instagram |
2/6
Szeretettel várunk minden érdeklődőt Sugár Péter: Történetek a városról, a hegyekről és a folyóról című előadására 2026. március 25-én a BME K210 termébe 18:00 kezdéssel.

17
View on Instagram |
3/6
Mesterek képzése – oktatási szimpózium és egyetemközi együttműködés

Mesterek képzése – oktatási szimpózium és egyetemközi együttműködés 2026. március 19-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Hauszmann Alapítvány „Mesterek képzése” címmel oktatási szimpóziumot rendezett. A rendezvény a Hauszmann Alapítvány támogatásával megvalósuló, a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban zajló szépmíves mesterségek oktatásának tartalmi és módszertani kérdéseit járta körül. A program három szekcióban, kilenc előadás és két workshop keretében adott átfogó képet a képzés jelenéről és jövőjéről. A szimpózium egyben a Hauszmann 100 Emlékév nyitóeseménye is volt. A centenáriumi év együttműködő intézményeinek képviseletében Fodor Gergely, Dr. Erős István és Dr. Charaf Hassan köszöntőiket követően ünnepélyes keretek között írták alá az együttműködési nyilatkozatot. Fotó: @kepkocka
3 hét ago
57
View on Instagram |
4/6
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban. A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja. A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket. időpont: 2026.03.11.- 03.26. helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér. Fényképek: @kepkocka
4 hét ago
237
View on Instagram |
5/6
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fénykép: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fénykép: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja. időpont: 2026.03.11.- 03.26. helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér. Fénykép: @kepkocka
4 hét ago
61
View on Instagram |
6/6
A BME ÉPK új eseménysorozatot indít ArchLAB - Szakmai Esték címmel, melynek célja közelebb hozni a szakmagyakorlás realitását a hallgatókhoz, ami különösen a diplomához közelítve, frissdiplomásként vagy pályaorientációban tanácsot keresőként lehet hasznos.Az ArchLAB szakmai esték első alkalmának címe: Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmában. Több, különböző modell szerint működő tervezőiroda képviselőjével beszélgetünk arról, hogy hogyan lehet ma Magyarországon nemcsak jó építészeti munkát végezni, hanem működőképes céget is építeni a tervezési tevékenységből.Az este fókusza ezúttal nem az építészet esztétikai oldala lesz, hanem egy sokkal ritkábban kitárgyalt kérdés: mitől marad életben egy iroda? Szó lesz a praxisok indulásáról, a fenntartást biztosító munkák volumenéről, a munkák közötti válogatás luxusáról és a bizonytalan gazdasági helyzet közvetlen és közvetett hatásairól. A résztvevőktől azt is szeretnénk megtudni, hogy mit jelent a kiszámíthatatlan megrendelői oldal, és hogyan lehet egyensúlyozni a szakmai ambíciók, a csapat fenntarthatósága és az üzleti realitás között.A beszélgetés célja bátorságot adni a hallgatóknak a cégalapításhoz, ehhez pedig közben valós képet akarunk mutatni arról, hogy milyen költségekkel, döntési helyzetekkel és tervezési logikával jár egy építészcég működtetése.Az előadók a rövid prezentációkat követően rendelkezésre állnak kötetlen beszélgetésre, kérdésekre is.Az ArchLAB Szakmai Esték további alkalmain megszólaltatjuk a kivitelezési oldalon dolgozó kollégákat is, illetve beszélgetünk ingatlanfejlesztő cégek képviselőivel a nagy volumenű beruházások megvalósításának hétteréről, az építészeti terv gazdasági következményeiről is.A sorozat első alkalma:I. Építészet és cégvezetés– vállalkozások a tervező szakmábanIdeje: 2026. április 13. hétfő, 17:30Helye: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)epitesz.bme.hu/portfolio/archlab-szakmai-estek-i/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
Karunk oktatója a “Cápák között”-benKovács Ádám Tamás a BME Építészkarának oktatója saját vállalkozásával bejutott a „Cápák között” című üzleti befektetési showműsor adásába.Bővebben itt olvasható: epitesz.bme.hu/portfolio/karunk-oktatoja-a-capak-kozott-ben/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

2 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
Szeretettel várunk minden érdeklődőt Sugár Péter: Történetek a városról, a hegyekről és a folyóról című előadására 2026. március 25-én a BME K210 termébe 18:00 kezdéssel. ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.

Szakmai partnereink és támogatóink:
Budapest Főváros Levéltára, Hauszmann Alapítvány, Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti, Építészetelméleti és Műemléki Állandó Bizottsága, Nemzeti Kulturális Alap, Pro Progressio Alapítvány