Hauszmann-díjazottak 2016

A 2016. szeptember 23-i diplomaosztón kiderültek a Hauszmann-díj idei díjazottjai.

Az idei versenyre 2015-ben 55 jelölés érkezett a Kar felhívására, közülük választotta ki egy jeles építész személyiségekből álló testület a díjazottakat. A díj kurátora Balázs Mihály DLA, a Középülettervezési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. A zsűri tagjai idén Csomay Zsófia DLA,Dévényi Tamás DLA és Getto Tamás DLA Ybl-díjas építészYbl-díjas építészek voltak.

A diplomadíjat az Építészmérnöki Kar dékánja 2003-ban alapította, és egykori építész professzoráról Hauszmann Alajos nevezett el. A díjért azok a fiatal építészek versenyezhetnek, akik diplomatervüket az adott tárgyévben sikeresen védték meg a Műegyetemen. Évek során a Hauszmann-díj igen rangos elismeréssé vált, nagy megbecsülést váltott ki az építész hallgatók körében és értékes szakmai trófeaként tartja számon az építésztársadalom is. A díj mindenek előtt a hallgatók egyetemi éveik alatt nyújtott szellemi teljesítményének elismerése. Személyes siker, ami mögött rengeteg munka és kitartás húzódik, de ami mögött sok-sok szülői, baráti, tanári támogatás is áll. Köszönet ezért a munkáért. Külön köszönet illeti mindazokat, akik vállalták a jelöléssel együttjáró fáradozást, akik bizalmukkal megtisztelték a zsűrit, diplomaterveik színvonalával emelték a díj tekintélyét.

2016-ban Hauszmann-díjasok:

Deichler TímeaSiketek és nagyothallók háza, Budapest
Font IzoldaTermálfürdő, Soltvadkert
Mészáros OrsolyaGyermekpszichiátria
Nonn ZsuzsánnaSolymári lakásszövet
Vass István BalázsCicvár – szőlőmag manufaktúra

Gratulálunk a díjazottaknak!

Aktuális

📢Meghosszabbított határidő a jubileumi diplomák igénylésére🎓A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem jubileumi díszoklevelet ad át az 50, 60, 65, 70 és 75 éve végzett építészmérnökök számára. Az elismerés mellé egy Jubileumi évkönyv is készül, amely az ünnepeltek rövid életrajzát tartalmazza.⏳Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2025. március 10.📌További információ a kar honlapján: epitesz.bme.hu/alumni/ Kérjük, hogy értesítsék évfolyamtársaikat is, hogy minél többen tudjanak erről a lehetőségről!kép: Pavel Danilyuk, pexels ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.