Nyissunk a jövőre! Városi farmok kialakítása és működtetése – Konferencia Óbudán

Az INTERREG Közép-Európa Program támogatásával megvalósuló, CoFarm4Cities projekt keretében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy városi farmon alapuló földhasználati modellt dolgoz ki és valósít meg Csúcshegyen 2023 és 2026 között.

A projekt célja a városi gazdálkodás ösztönzése, a gazdálkodó létforma lehetőségeinek és korlátainak feltérképezése, illetve egy olyan farm kialakítása, mely fenntartható, körkörös gazdasági modellen alapul és a közösségi használatot erősíti. A CoFarm4Cities 5 ország részvételével zajló nemzetközi kooperáció, amit vezető partnerként Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata irányít 8 további partnerrel együttműködésben.

A partnerek jellemzően önkormányzatok és civil szervezetek, illetve az Óbudai Egyetem, amelyek a körkörös gazdaság, fenntarthatóság és környezeti nevelés témakörében nagy tapasztalattal rendelkeznek. Farmunk megnyitása 2025. júniusában tervezett, aminek szolgáltatáskínálatát a megvalósításában érdekelt lakosok és szervezetek visszajelzései alapján alakítjuk ki.

A közösségi kerteknél nagyobb léptékű, azokat méretében és komplexitásában is felülmúló kezdeményezésről van szó, ami kiemelten kezeli a környezeti mellett a társadalmi fenntarthatóságot, a szociális és esélyegyenlőségi szempontokat. A tervezés során figyelembe vesszük, hogyan épülhetnek ki és erősödhetnek meg együttműködések, alakulhatnak ki szinergiák, formálódhatnak kölcsönös szolgáltatások nemcsak önkormányzati, hanem közösségi és vállalati szinten is.

Dátum: 2025. 02. 19.
Program: ITT
Helyszín: Naarden Rendezvényház
Regisztráció: IDE KATTINTVA

Fotó: Rachel Claire: Pexels

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

Újabb oktatónk – Répás Ferenc – egyetemi tanári címet kapott!2026 február 10.-én Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – egyetemi tanárrá nevezte ki kollégánkat Répás Ferencet!Részlet a méltatásból:„Répás Ferenc régóta a Rajzi és formaismereti tanszék oktatója. Oklevelét 1992 szerezte a BME Építészmérnöki karán, majd 1996-ban Abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.”A BME Építészmérnöki Kar gratulál a kinevezéshez, sikeres és eredményes munkát kívánunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook

3 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
A korábban modellváltáson átesett hazai oktatási intézmények tapasztalatai értékes összevetést jelentenek az elmúlt évben átalakított műegyetemi képzés számára, ahol az új működési rend csak most van kialakulóban. A digitalizáció előretörése folyamatos kihívások elé állítja a felsőoktatást az elmúlt harminc évben, ezek közül az éppen most zajló mesterséges intelligencia forradalom talán a legjelentősebb, mely gyökeresen formálja át a tervezési és szövegalkotási gyakorlatokat. Az ezzel párhuzamos környezeti válság pedig jelentősen át fogja alakítani az építészetet, a korábbi építési, használati, utóhasznosításai stratégiákat, melyek megújítása jelentős mértékben az akadémiai közegben zajlik. A közelünkben zajló háború ismét megmutatta, ahogy az építés, úgy a rombolás is az emberi társadalmak sajátszerűségei közé tartozik. Következményeivel az újjáépítés és az emlékezet legújabb megközelítései segíthetnek számot vetni.A jövőre való felkészüléshez a tanszéken diplomázott, tanító vagy a tanszék szellemi holdudvarához szorosabban vagy lazábban kapcsolódó, nemzetközi kitekintéssel és akadémiai beágyazottsággal rendelkező alkotókat, kutatókat, oktatókat kértünk fel, akik építészeti, tudományos teljesítményükkel hosszú idő óta kivívták a tanszék és a tágabb szakmai közösség figyelmét és megbecsülését.Fotó: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook

1 month ago

BME Építészmérnöki Kar
Leltári jelentés – kiállítás és könyvbemutató a BME Középülettervezési Tanszék 80. évfordulójánA BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékének közössége az építészetre elsősorban mint a kultúra legszélesebb értelemben vett művelésére tekint. Ez a humán beállítottságú hozzáállás különleges érték a műegyetemi közösségben. A Rubik Ágnes grafikus által tervezett és a TERC Kiadó által gondozott, magyar-angol nyelven megjelenő, csaknem száz szerző – oktatók és hallgatók – munkáját összegző, a tanszék elmúlt 5 évének eredményeit összefoglaló kötet bemutatója mellett a tanszék 80 éves múltjára reflektáló tárlattal hívja közös ünneplésre az érdeklődőket a Középülettervezési Tanszék.Fotó: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.