Hello Wood összegyetemi fesztivál

2016.  június  29-én  negyedik  alkalommal  rendezik  meg  a  csopaki  építésztábort. 

2016.  június  29-én  negyedik  alkalommal  rendezik  meg  a  csopaki  építésztábort. 

Az idei építészeti alkotófesztiválon részt vesz az összes magyarországi építészeti képzést folytató egyetem. A program egyfelől szeretne felületet biztosítani az építészképzésben részt vevő intézmények számára a kapcsolatépítésre, a tapasztalatcserére és  a  közös  alkotásra,  másrészt  célja  egy  olyan  építészeti  program fejlesztése és megvalósítása, mely képes egy település, közösség épített környezetének fejlesztésére.

A programról további információ itt olvasható.

A jelentkezés az alábbi linken elérhető jelentkezési űrlap kitöltésével történik.

Ezen kívül egy maximum A3-as oldalra rendezett, az eddigi munkákat bemutató szakmai tablót is csatolni kell. Arra is kíváncsiak a szervezők, hogy a jelentkező részt vett-e már hasonló projektekben, hogy milyen a problémamegoldó készsége, milyen a szokványostól eltérő munkákban vett részt, valamint minden másra is, ami hasznára válhat az alkotótábornak.

A portfóliókat 2016. május 6. éjfélig lehet elküldeni e-mailen!

A pályázatokat legkésőbb 2016. május 11-ig elbírálják, az eredményről a hallgatók e-mailben értesülnek.

A pályázati részvétel ingyenes.

A szervezők e-mailen szívesen válaszolnak minden felmerülő kérdésre.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.