DIPLOMADÍJ PÁLYÁZAT 2019

A Magyar Építész Kamara és Tagozatai valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége közösen “Diplomadíj 2019” címmel pályázatot hirdet az egyetemi 10 féléves osztatlan képzésben (Msc / MA szintű ), vagy az osztott, alap- és mesterképzésben is (3 + 2 éves azaz Bsc / BA + Msc / MA ) szinten végzett hallgatók részére.

A 2018. év második félévében, vagy 2019. első félévében diplomázott, és végzett okleveles építészek, építészmérnökök és építésztervező művészek, belsőépítészek, az okleveles településmérnök képzésben vagy a településmérnöki Msc képzésben, valamint a településtervezési diplomamunkát készítő, építész/építészmérnöki mesterképzésben részt vettek, továbbá a tájépítészmérnök és táj- és kertépítész Mesterszakon végzettek számára.

A Diplomadíj pályázaton csak Msc és MA szintű diplomamunkaként készülő épület tervek, belsőépítészeti tervek, műemléki épület rekonstrukciós tervek, terület- és településrendezési tervek, táj- és kertépítészet tárgyú diplomamunkák tervei nyújthatóak be.

A belsőépítész, a műemléki épület rekonstrukciós terve, a táj- és kertépítész, valamint a terület- és településrendezési tervezési diplomamunkák Diplomadíj pályázatát a Tagozatok hirdetik, és tagozatonként külön tagozati Zsűrik is értékelik és díjazzák.

Pályázni a sikeresen megvédett diplomaterv ( Msc / MA szintű ) építész, illetve az ide vonatkozó szakági munkarész(ek) portfóliószerűen A3 lapméretre szerkesztett, kicsinyített változatának beadásával, tartósan összefűzött ( spirálozás vagy tűzés) maximum 8 darab A3 (420 x 297 mm) formátumú lapokból álló füzettel lehet. A megfelelően összefűzött A3 tervlapok beadandóak digitálisan is (pdf, pdfa, jpg formátumban), cd-re vagy dvd-re felmásolva. Erre a cd/dvd-re felmásolhatóak a diplomamunka eredeti tervlapjai (lehetőleg pdf) és egyéb fotómontázsok és/vagy látványtervek, videók stb.., és ezek digitális mellékletként benyújthatóak. Modell is benyújtható.

A pályázat nyílt, név aláírásos, ezért a címlapon vagy a tervlapokon a pályázó nevét, az intézmény, a kar és tanszék megnevezését, illetve a konzulens(ek) nevét, a tervezett épület, építmény, alkotás megnevezését és a tervezési helyszín pontos címét és fontosabb adatait és egyéb közlendőket fel kell tüntetni.

A pályázat beadásának helye:
Magyar Építészek Háza, 1088 Budapest, Ötpacsirta u 2.
Magyar Építész Kamara Titkársága
Földszinti iroda ( Ulrich Tamás N. építész )

A pályázat beadásának időpontja: 2019. szeptember 02. és 13. között, hétfőtől péntekig

10.00 – 15.00 óra között

A pályázatok benyújthatóak személyesen vagy ismerős/testvér/barát/küldönc által, és beküldhetőek postai úton, vagy futárszolgálattal is, de beérkezés legkésőbb szeptember 13. péntek 15.00 óráig !!

A Diplomadíj pályázatra beérkező munkákat szakmagyakorló építészekből álló Bírálóbizottság, valamint a külön tagozati zsűrik értékelik.

Megfelelő számú és színvonalú pályázat beérkezése esetén a zsűri és a tagozati zsűrik több díjat is ítélhetnek oda.

Építész fődíj: A GRAPHISOFT a Fődíjat elnyerő pályázó rendelkezésére bocsát egy egyéves, teljes értékű ARCHICAD 22 verzió licencet az Építész zsűri által legjobbnak ítélt diplomatervért.

További díjak: Diplomadíj oklevél, építészeti és egyéb szakmai könyvek és pénzjutalmak.

A pályázat ünnepélyes eredményhirdetését az UIA által meghirdetett Építészet Világnapján, várhatóan 2019. október 7-én, hétfő délután tartjuk a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében.

A díjazott terveket a Magyar Építész Kamara honlapján (www.mek.hu) és egyéb szakmai fórumokon is bemutatjuk ( pl. Építész Évkönyv, Magyar Építőművészet).

A Diplomadíj pályázattal kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdéseket kizárólag e-mailen, az Ulrich Tamás email címre kérjük elküldeni.

A letölthető dokumentációk elérhetőek itt:http://mek.hu/index.php?link=DIPLOMADIJ_PALYAZAT_2019

Aktuális

5 days ago
6 days ago
2 weeks ago
2 weeks ago
1 month ago
2 months ago
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar3 days ago
💥 Új Rajzi előkészítő tanfolyam indul – 2022💥
⚡ Figyelem! Új információk! ⚡

Tekintettel arra, hogy a 2022. január 3-tól indított rajzi előkészítő "A" és "B" tanfolyamunk létszáma betelt, illetve arra, hogy a felvételi előkészítő tanfolyam e-mailcímére sok regisztrációról lemaradt jelentkező jelezte csatlakozási szándékát, ezért tanszékünk a rajzi alkalmassági vizsga előkészítő tanfolyamán - a tanszék terem és oktatói kapacitását figyelembe véve - egy új, „C” tanfolyamot indít el, melyre 2022. január 25-én, reggel 8,00 órától 2022. január 30-ig lehet regisztrálni. A regisztrálás csak a megadott határidőig, vagy a létszám teljes feltöltéséig lehetséges, a létszámlimit betetelte után erre lehetőség a továbbiakban nem lesz. Ezúton szeretnénk jelezni azt is, hogy a tanfolyam további bővítésére túljelentkezés esetén már nem lesz lehetőségünk.

⏳ Regisztrálni 2022. január 25. reggel 8:00 órától lehet az alábbi linken keresztül 👉https://regisztracio.bme.hu/rajzi_felveteli_elokeszito_2021_2022_c_tanfolyam

A „C” tanfolyamról bővebb tájékoztatást a Rajzi Tanszék honlapján találhatnak az érdeklődők. 👇
https://rajzi.bme.hu/hu/felveteli/aktualis-felveteli-hirdetmeny
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar5 days ago
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj 2021-2022-es tanévre

2022.01.19-én az Építészmérnöki Kar Dékáni Hivatalában köszöntötte Dr. Alföldi György dékán a kar győztes ösztöndíjasait!

Gratulálunk minden díjazottnak!👏

Ösztöndíjban részesültek a következő diákok:
Béres Luca
Budaházi Fanni
Gunther Ágota Anikó
Gyöngyösi Eszter
Kovács Fruzsina
Léstyán Enikő
Macsek Kata
Nagy Olivér
Regős Krisztina
Walton Mihály
Zsanda Anna Kornélia
We are pleased to announce the launch of the newly formed International Architecture Student Committee here at the Architecture faculty of the Budapest University of Technology and Economics.
https://t.co/MAIYRhWnjV
Find us here: https://t.co/UvSFnXF1Ni https://t.co/UscJtI71pl
ArchBme photo
We are happily announce that a team of our doctoral students win 4th place and get into the second round at Grössling City Bath international competition!
Congratulations! https://t.co/MsInVDm5kt
ArchBme photo
Proudly announce, our LAKO2 maquette exhibition has been selected as an official program of Budapest Design Week 2020. Opens on weekdays 08-22 Oct. https://t.co/WD0tGe5UXS ArchBme photo

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.