Átadták az ingatlanfejlesztők az „IFK Talentum 2022” díjat

Bikás Corner című pályamunka nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület X. Hallgatói Ötletbörze Pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. 

Az „IFK Talentum 2022” díjat a X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából adta át Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke, aki a beérkezett dokumentációk értékelésekor az ingatlanfejlesztői utánpótlás kreativitását és szakmai felkészültségét emelte ki.

A legjobbnak a Tétényi úti üzletközpont és környezetét megtervező csapat Bikás Corner című pályamunkája bizonyult. A győztes csapat tagjai 800 ezer forint pénzjutalomban részesültek és kiutazhatnak a 2023-as müncheni Expo Real világkiállításra.

A második helyezett Budatétény és a Hárosi-Duna part rehabilitációja és beépítése lehetőségeit újragondoló munkájával, A város egy élmény című pályázatot beadó csapat lett, a tagok 500 ezer forint jutalmat kaptak. 

Mindkét győztes csapat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból állt össze a megmérettetésre. 

Az IFK elnöke, Takács Ernő elmondta: az IFK Hallgatói ötletpályázata jubileumi évéhez érkezett, a megmérettetés célja, hogy az utánpótlás körében felhívják a figyelmet arra, mennyire összetett feladat az ingatlanfejlesztés, milyen sok különböző szempont és szakterület összehangolására van szükség akár csak egy megfelelő koncepció összeállításához is. A kezdeményezés elmúlt 10 évét értékelve Takács Ernő kiemelte: a pályaművek évről évre emelkedő száma megnyugtató bizonyítéka az ingatlanfejlesztés prosperáló jövőjének. A mai fejlesztőknek egyre több kihívásra kell megoldást találniuk, köztük környezetvédelmi, társadalmi, a digitalizáció és a robotika terjedésével megjelenő új elvárásoknak, a beadott pályaművek pedig jól tükrözik a fejlesztők új generációjának kreativitását. 

Takács Ernő, az IFK elnöke kiemelte: a pályázatok jól mutatják, hogy a fiatalok ambíciói, és újszerű elképzelései képesek dinamizálni a hazai ingatlanfejlesztési piacot egy-egy városrész vagy épület szerepének, funkciójának újragondolásával. Takács Ernő hangsúlyozta, hogy a pályázattal valós problémákra, feladatokra keresik a válaszokat, megoldásokat, amelyben a most beérkezett pályamunkák egyes ötletei is hasznosulhatnak. Az IFK elnöke szerint a pályázat immár 10. esztendeje komoly motivációt jelent a jövő szakembereinek, ami kulcsfontosságú, hiszen a megfelelő szakember-utánpótlás, amely valamennyi szektor számára életbevágó, ezért izgalmas kihívásokkal szeretnék megszólítani őket és ösztönözni, támogatni a szakmai fejlődésüket.

A pályázók idén három témából választhattak: 1. Tétényi úti üzletközpont és környezete (Bikás Park mellett) – revitalizáció vagy valami új? 2. Budatétény és a Hárosi-Duna part rehabilitációja és beépítése 3. Újpesti Dunapart revitalizációja a vasúti híd lábánál. A pályázati dokumentációk elbírálásában a Magyar Építész Kamara, Magyar Urbanisztikai Társaság, az IFK delegáltjai, tájépítész és várostervezési közgazdász vett részt. A beérkezett több tucatnyi pályázat közül a szakmai zsűri idén két pályázatot jelölt a díjra, közülük az IFK tagcégei szavazták meg az IFK Talentum Díj 2022 nyertesét. 

A X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából megjelent az IFK által elindított, Ingatlanfejlesztés Anno című könyvsorozat következő része is Budapesti Tisztviselő Telepek címmel, Körner Zsuzsa tollából.

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) 2013. november 20-án (ezen a napon volt 1849-ben a Lánchíd avatása) először rendezte meg az Ingatlanfejlesztés Napját. A Lánchíd találó szimbólum a szakmának, ugyanis az ingatlanfejlesztő egy beruházás során „híd” szerepet is betölt, hiszen valamennyi érintettet összeköti egymással. 

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a Magyarországon működő legnagyobb, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságokat tömörítő szervezet, amely 2009-ben jött létre. Az IFK feladata a Magyarországon működő, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok közös érdekeinek képviselete, célja az épített környezet minőségének fejlesztése. A szakmai elit, az IFK összes tagja – Atenor Hungary; Biggeorge Property Zrt.; Codic;  CPI Hungary Kft.; ECE Projektmanagement Budapest Kft.; ERSTE Ingatlanalap; CTP, Futureal Development Zrt.; GLP Hungary Management Kft.; Gránit Pólus; Graphisoft Park SE; HB Reavis Hungary Kft.; Horizon Development Hungary Kft.; InfoGroup; INFORG , Metrodom Kft.; Nhood, OTP Ingatlan Zrt.; Pesti Házak, Prologis; Property Market Ingatlanfejlesztő Kft.; Skanska Property Hungary Ltd.; Trigránit Fejlesztési Zrt.;  VGP Park, White Star Real Estate Kft.; WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. – egyaránt arra törekszik, hogy építsen, munkát adjon és értéket teremtsen. Az IFK támogatói: a Liget Budapest Projekt, a KÉSZ Zrt., az Óbuda Group és a Forestay Group.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.