MÁV Ötletpályázat

A MÁV-START Zrt. ötletpályázatot hirdet utascentrumainak belsőépítészeti arculati koncepciójának kialakításához.

A MÁV-START Zrt. ötletpályázatot hirdet utascentrumainak belsőépítészeti arculati koncepciójának kialakításához.

A nagyobb forgalmú állomásokon működő, MÁV-START Zrt. személyes ügyfélszolgálati ügyféltereinek belsőépítészeti arculati koncepciójának kialakítása. Az ötletpályázat célja, hogy a nyertes pályamű alapján összeállításra kerülhessen egy olyan, a jövőben országos szinten egyre több helyszínen kialakításra kerülő MÁV-START Utascentrumokra vonatkozó arculati kézikönyv, amely egy funkcionálisan jól működő, újszerű, esztétikus és egységes kialakítást tesz lehetővé. Ezzel a MÁV-START Zrt. egyértelmű célja, hogy az utóbbi években fejlesztésre került és a közeljövőben fejlesztésre kerülő vasúti vonalak és vonalszakaszok állomásépületeiben nyújtott ügyfélközpontú szolgáltatás épített környezetét mind az utasok, mind pedig az ott dolgozó személyzet számára kényelmessé és a korábban kialakításra került hasonló funkciójú helyiségeknél magasabb színvonalúvá tegye.

arculati_otlet_palyazat_mobilbusz_16.07.11.jpg

A pályaművek díjazására szánt összeg: (nettó) 1 000 000,- Ft
A díj legnagyobb összege: 700 000 Ft
A díj legkisebb összege: 100 000 Ft

Beadási határidő: 2016. szeptember 7.

 

A teljes pályázati kiírás innen letölthető.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.